Sziasztok!
Megpróbálom pótolni a géphiány következtében meg nem írt bejegyzéseket. Persze nem mindet egyszerre, majd szépen beídőzítem őket, hogy jusson is, meg maradjon is a hétre. :)
Elsőként jöjjön a bevásárlás. Tudom, hogy elvileg az év végéig shopstop lenne, de ilyen áraknak nem tudtam ellenállni. Beszereztem hát néhány lakkot. Már beszámoltam
itt az NYC csodás feketéjéről, a City Blackoutról, amit megfejeltem a Disco Ball csillogásával. Ez a kettő volt a legjobb választás. Következő a Miss Sporty 2171-es árnyalata (igazán lehetnének kreatívabbak a számozásos rendszernél a neveket illetően, én szívesen adok nekik pár javaslatot :)), ami igazi csodás őszi bogyószín, lilás, bordós, rózsaszínes, barnás a kényviszonyoktól függően. Ezt is imádom. <3 A következő kettőt még nem sikerült kiválasztanom, kifejezetten a téli manikűrök megalkotásához vettem a Miss Sporty 2205-ös és 2208-as árnyalatát. Előbbi egy csodás krémes világoskék, utóbbi pedig egy glitterlakk a világ minden színében hideg árnyalatban. Nagyon parányi ezüst glitterek között úszkálnak a kicsivel nagyobb, de még mindig nagyon pici ezüst és kék színű holo glitterek. Nagyon fagyos. :) Végül, de nem utolsó sorban, megvettem a Breaking Dawn trendkiadásból a Jacob's protection fekete alapon főként kékes csillogású lakkját. Hát mit ne mondjak, nem estem hasra tőle. Pedig az üvegcsében még álmaim netovábbjának látszott, de felkenve valahogy nem érvényesülnek eléggé a kékes csillogók. Azért nem sírok miatta, nyomdázós alapnak tökéletes. :)
Na, de elég a szövegből, jöjjenek a képek:
|
A teljes zsákmány :) |
|
A Miss Sportyk
|
|
A jeges csillogás |
|
Essence Jacob's protection és NYC-k |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése